2012. október 17., szerda

A kezdet

Ez az első és egyetlen blogom, első bejegyzése! Juhhuuu!
Azért kezdem el blogolni, mert többen mondták, hogy kíváncsiak arra amiket csinálok. Mert hogy csinálok, mindig, folyamatosan, állandóan. Ez az életem (a három gyerekem és a férjem mellett :) ).
Gondoltam, bemutatom majd folyamatosan miket készítettem eddig és közben. Most éppen nagy projektben vagyok, babaszobából csinálok tiniszobát. A legkisebb és a legnagyobb lányom szobát cserélt.
Pár kép, milyen volt. Ezt is én festettem.


varrtam hozzá ágyneműt is :)
Pont ma lettem kész a falfestéssel. Ezt a sárgát zöldre cseréltem. Ez kimondva olyan egyszerű, de sajnos ez itt nem így ment. Másik általam festegetett szobán megtanultam, hogy bizony át kell csiszolni a mintákat, ha nem akarjuk, hogy átlátszódjon a körvonala. Így csiszoltam. Volt egy hely, ahol lejött a glett a falról, azt lekezeltem és életem első önálló glettelését megcsináltam. Mivel egyedül voltam itthon, így saját vállam veregettem meg. ;)
Jöhetett a festés. Valami zöldes-sárgás színt képzeltünk el (én és én, mivel a lányomnak minden mindegy, csak szép legyen). Régen banán zöldnek hívták, nem tudom mi az új megfelelője. Szóval ilyen lett:
Olyan szépen besütött a nap, hogy nem is ilyen színű a szoba :S

A bútorokról majd mesélek. Van róluk bőven mit mesélni. Az új szerelmem, a bútorfelújítás. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése