2012. november 11., vasárnap

Csíkos-virágos

Ma lettem kész ezzel az éjjeli szekrénnyel. 
Sokáig csak nézegettem, mi legyen vele, majd jött a millió ötlet. 
Igaz, itt még nincs teljesen kész, a fogantyúk hiányoznak róla.


És íme az eredeti állapot!

Többször megtorpantam készítése közben. Ez nem saját használatra festettem, hanem úgy gondoltam, eladom. Csak azt nem tudtam, milyen korosztálynak csináljam. Inkább fiatalokat céloztam meg vele.
Először lefestettem erre a rózsaszínes-mályvás színre, majd napokig nézegettem, milyen díszítést válasszak. Majd beugrott, hogy van egy pár üvegkavicsom, ez lesz a kiindulópont.


Így már tudtam, hogy virágos lesz, aminek a közepén lesznek a kavicsok. Nagyon üres lett, így jött az ötlet a csíkos fiók után.


Ez mind szép és jó, hogy itt tartok, de a lényeg, a fiók gombok még hiányoztak. Eredetileg egy darab sem volt rajta, tehát ezeket még felújítani sem lehetett. Néztem jó pár fogantyút, de egyik sem volt igazán a fogamhoz való.
Azt gondoltam ki, hogy majd én csinálok! Szétszedtem egy régi, már nem használhatót. Tényleg régi, az ´50-es évekből való. Nem értékes antik, egy art deko szekrényről származott. A szekrényre rajzolt virágot átmásoltam egy falapra, majd lombfűrésszel kivágtam.
Soknak találtam, hogy mind a kettő virág formájú legyen, így lett az ajtón egy egyszerű fém gömböcske.



Remélem lesz aki beleszeret, mert a házunk lassan a bútorraktárra hasonlít a legjobban. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése