Nem írtam már egy ideje, mert összecsaptak a fejem felett a hullámok. De én jöttem ki győztesen, és íme, itt vagyok!
Még a hideg előtt be akartam fejezni a kinti festéseket, születésnapok és persze kattog az agyam az újabb dolgokon.
Most megmutatom milyen lett a narancs-fehér kombinációjú komód. Kivételesen nem felejtettem el díszítéskor fényképezni sem! :)
Kedvenceim az előtte-után kép, mert itt látszik mennyit dolgozik rajta az ember. Az nem látszik a képeken, hogy a kedves szú és rokonai megették a szekrény hátulját, alját és a 2 hátsó lábát. De rendesek voltak, a lényeget nem bántották.
Szóval a szekrény úgy volt szép, ahogy volt. Vagyis a formája. Csak a saját képemre formáltam.
A díszítésről pedig már írtam a bútorfelújítás amatőrtől kezdőknek című bejegyzésemben, de itt most képekben is bemutatom.
![]() |

Kinézünk egy mintát, vagy megrajzolunk magunktól. Én ezt a szerintem kaporvirágot az interneten találtam, valami fali matrica. Ezt megterveztem a zsírpapírra.
Mint már írtam, a legegyszerűbb (számomra) ha a másik oldalát is átrajzoljuk, majd visszafordítva a színén átrajzoljuk és mint az indigós papír, a másik oldalon nyomot hagy.
Nem marad már csak a festés és száradás :)
Ha megszárad, vissza is akaszthatjuk a helyére.
+ fiókgomb és kész!!!!!