2013. december 23., hétfő

Öröknaptár

Régóta meg akartam csinálni ezt az öröknaptárt, de az idei karácsonykor jött el a pillanat, hogy meglepjem vele az Anyukámat (még nem látta ;)  ). Ne is mondjam, mennyi van a neten belőlük!


Elég sok mániám van, de a mostani munkámmal kapcsolatban hármat jegyeznék meg:

  1. Amit én is meg tudok csinálni, azt nem veszem meg.
  2. Ha lehet, megpróbálom megcsinálni a legkevesebb költségvetésből.
  3. Mindig változtatok rajta, soha nem csinálok pont olyat, mint amilyet láttam.
Napokig azon gondolkoztam, hogy oldjam meg a "körkérdést". Arra jutottam, hogy pezsgős dugókat vágok karikára, majd arra ragasztok papírkorongokat, amikre ráírom a neveket. A végén lemaradt a papír, mert nincs körlyukasztóm, kézzel meg nem lettek tökéletesek a körök.

Íme a parafa karikák.
Erre festettem rá ecsettel a neveket és a dátumokat. De előtte gondosan lecsiszoltuk. (Nem elírás a többesszám, a középső utódom segített)


Kerestem egy lécet, amire pedig a CSALÁD, SZÜLETÉSNAPOK, NÉVNAPOK szöveget festettem. És persze ne felejtsem el mondani, a hónapok rövidítéseit sem.


Miután egy jó ideig eljátszottam a nagy család dátumaival, nem maradt más, mint ragasztópisztollyal szalagokra rögzíteni, majd az egészet a léc hátuljára is ragasztani.



Ha a pezsgő árát nem számoljuk, ami alapját képezte a dugógyűjteménynek és a kandalló elől ellopott lécet, akkor sikerült igen alacsony költségvetésből kihozni megint. Sokkal nagyobb az örömöm, mintha megvettem volna akármennyiért is!!!!!










2013. december 11., szerda

Hóhenger

Hógömbnek azért kis túlzással  sem nevezném, szerettem a matematikát az iskolában!
Elegem lett, hogy a facebook minden ötödik posztja a hógömbökről szól. Mérgembe nekiestem és gyártottam, mert csak 5 perc. ;)
Persze nem egyet, hanem akkor mindjárt már 3-at. Mégiscsak ennyire van igény.



Elkészítése tényleg egyszerű. Fogunk egy hóesésbe illő figurát, ragasztópisztolyt, csillámokat, glicerint, vizet és persze valamilyen üveget.
A pisztollyal rögzítettem a kupak belsejébe a figurát. Az üveget feltöltöttem majdnem teli, vízzel és valamennyi glicerinnel. Arányt nem tudok mondani, mert hasamra ütöttem. Azt olvastam így is lehet, nem kell pontos arány. Mivel mind a háromnál így csináltam, nem látok különbséget. Egyébként kb. fél dl glicerint öntöttem a legnagyobba.
A kicsi hóemberrel kezdtem, neki a forró ragasztóba nyomkodtam csillagokat.




Majd a feltöltött üvegbe beletéve rácsavartam. A folyadékba raktam ezüst csillámot és még csillagokat.




Az üveget a végén kicsinek találtam, a többiek nagyobbat kaptak.


Mivel az üveg szájánál nem jól látszik a figura, vágtam egy parafadugó darabot, beragasztóztam és csillámot szórtam rá. Így jobban kilátnak az üvegből. :)

Íme a csapat:


...és akkor jön az én tapasztalatom.
1. A ragasztópisztoly nem minden kupakra ragasztja rá a figurákat. A maci a hóesésben elesett! :(
2. Nem mindegy milyen csillámot szórunk bele. Sőt!!! A csillám nem is jó választás, könnyebb a glicerines víznél, nagy felhőben a fejük felett összeáll. Itt a hóvihar után nem tisztul ki az ég. :(
3. Egyiknél sem sikerült teljes légmentes hógömböt csinálni, pedig ahogy írták, még folyt is ki belőle, mikor rácsavartam. :(

Persze a gyerekek ebből semmit nem vettek észre, nekik nagyon tetszik!!!




2013. december 7., szombat

PET Puff

Megint egy újrahasznosítás...


Az egyik kötött puffomba hungarocell (stiropol) golyókat töltöttem, mert arra olyan jó ráülni. Igen, egy darabig, míg nem nyomódnak össze benne. Az én Drágám úgy szereti nézni a tv-t, ha a lába az asztalon van. Részben megértem, mert a mostani foteljeink csak így kényelmesek, na de azért....
... kell neki egy lábtartó!
Találtam rengeteg ötletet. Egy megfogott, amihez nem kell még szinte pénz sem. Pl.: EZ

Én így csináltam:
 Először is megittunk rengeteg tejet. Csak egyformákat! A piros is olyan, csak csökkentett zsírtartalmú. Az nem nagyon fogyott. ;)



tisztítva, címkétlenítve
Sajnos a képek vagy eltűntek vagy nem is csináltam, így csak a végeredményről vannak. :(

  • Elmostam, címke mentesítettem és egy kört formáltam belőlük. 
  • Fogtam széles ragasztószalagot és szorosan körberagasztottam az egészet.
  • Kartondobozt szétnyitottam, körberajzoltam a palackokat és kivágtam 2-szer a kört.
  • Az oldalának kivágtam egy téglalapot a palack magasságának és a kör kerületének megfelelően.
  • A ragasztószalaggal ráerősítettem a tetejét, alját, majd az oldalát.
  • Végül horgoltam rá egy huzatot.
Meglepően strapabíró! Pedig mindig mondom a csajoknak, hogy oldalról ne üljenek rá. Ennyi befektetést nagyon is megért, sőőőőőt!
Ami kimaradt az enyémből, hogy a kartonos bevonás után be lehetett volna húzni vatelinnel, sőt szivacsot is lehetett volna a tetejére vágni. De akkor már nem is lábtartó!!!! :)



Egyébként szeretek rajta ülni, egyáltalán nem zavaró, hogy nem olyan pihe- puha. Sőt elbírja az én átlaghoz képes eltérő súlyomat is.
Még van vagy 2 puffra való palackom, amik arra várnak, hogy felhasználjam. Annak is eljön az ideje! :)




2013. december 6., péntek

A négyes fogat

Indul a házprojekt!
Arról nem akarok írni, hogy építünk át egy régi házat és hozzuk át a mai világba. Erről van sok blog. A másik dolog, hogy ezt nem én csinálom. ;) Ezt azért szakemberekre bíztuk! Van 1-2 újítás benne, amit majd megmutatok. Köszönet érte a sógornőmnek, aki már másodjára úgy tervezi meg a házunkat, hogy legyen benne valami extra!!!

Na de visszatérve a saját munkámhoz, találtam 4 széket a házban. Igen rossz állapotban. Félreraktam, majd jó lesz valamire. Mivel már közeleg a festés a házban, elkezdtek bizseregni az ujjaim. Valamit csinálni kell!!! Ekkor elővettem a székeket.




Megjegyzem, hogy 4-en vannak és ők azok, akik fotogének voltak. Sajnos a 2 testvérükkel nem tudtam még, hogy mi legyen, mert nekik combnyak törésük volt. :(  De ÉNPROFESSZOR meggyógyította őket is, így teljes a család.
Sorolom milyen műtéteken mentek keresztül:
Rugók és az egérfészek eltávolítása
 Úgy döntöttem, hogy a rugóktól megválok és csak valami falapot teszek a helyére, mert konyhaszékek lesznek belőle és már megvannak a párnák hozzák. Nem volt egyszerű menet a szögtelenítés! Azt ha lehetett volna másra bízom. Egy embert ismerek, aki segíthetett volna, de NEKI mindig "más" dolga akadt! ;)
Szögtelenítés és csiszolás
 Miután megszabadultam 5 kiló szögtől, már mesés volt a csiszolás. Szívesen meghagytam volna ilyennek, lepácolva, lazúrozva, de sajnos már előttem is nem hozzáértően erősítették meg és én is hozzátettem egy lapáttal. (Ezt nem fényképeztem le, hahaha)

A sokadik réteg festék után, már fehéren
 Sajnos itt elakadtam. Mármint mi legyen az ülőlappal. Első gondolatom, hogy rétegelt lemezt vágatok rá, majd azt is lefestem fehérre. Csak az a baj, hogy a széken már az egyenes sem mindenhol egyenes. Tapaszolni nem akartam, mert úgy döntöttem, meghagyom a kisebb hibáit. Következő ötlet, mégiscsak behúzom az ülőlapot. Ezt választottam.
Vágattam rá lapokat
 Persze itt sem így gondoltam, vékonyabbat akartam, de csak ilyen hulladékuk volt. A vékonyból meg kellett volna venni egy egész táblával. Azért az már egy kicsit túlzás lett volna még tőlem is, pedig nagyon élném, ha kell valamire, csak levágok egy darabot! :)

Sajnos a háttámlánál nekem kellett bevagdosni, de sikerült!
Nézzük hogy is kárpitoztam ÉN. Most megkérnék minden mestert, lapozzon tovább! Ez magamnak készült, prototípus. :)
Szivacsot méretre vágjuk...
... majd az anyagot is, RÁHAGYÁSSAL!!!
Rátűzzük a szivacsra, hogy ne mozduljon el a minta.
A szivacsot kicsit nagyobbra hagytam, így nem nyomja el a combomat. :)

És elkezdünk takkerolni. Először a szemközti oldalakt.
Ilyen, mikor kész. Nem hiányzik más, mint rácsavarozni a székre alulról.

És tádááám:


A négyesfogat

A képeken nem látszott, de apró halszálka mintás.

A sztárok

Lehet, hogy nem lett tökéletes, lehet hogy megtudtuk volna venni is, sőt lehet, hogy nem is lett volna rá szükségünk, mert most is széken ülünk, de olyan jó rájuk nézni. Az a sok-sok óra munka, amit velük töltöttem.....







2013. november 30., szombat

Póló, trikó, majica, t-shirt....

Még ez is a nyári emlékeimhez tartozik.
A sok kinyúlt póló (trikó, majica.... ki hogy érti) leselejtezésre került. Mi mást csinálhatnék vele, mint festékes rongyot, vagy fonalat. Most az utóbbit választottam, így szétszabdaltam. Hol máshol, mint a neten megtanultam hogy is működik ez a folyamat. Egyszerű dolog, csak rá kell jönni a technikájára. Egy párszor elhibáztam. :)
Utána jöhetett a már megszokott horgolás:

Nem látszik rajta, de 6 póló kellett hozzá.

 





Kismanóm napocskás szőnyege :)
Csináltam egyet fonálból is, hagy fogyjon! ;)






2013. november 29., péntek

Suszter és a kaptafa eset

Nyári élményem.... kezdtük így általános iskolában a szeptembert.
Csináltam sok-sok mindent a nyaraláson kívül. Az most kimaradt. :( Helyette horgoltam, kötöttem, próbálkoztam.
Még mindig elég sok fonalam van (volt), így gondoltam csinálok szőnyeget is, nem csak puffokat.
Ez a fonál jó lesz, szép és különleges.




 Nekem nagyon tetszik a végeredmény. Nem is sokáig maradt meg nekem, egy kedves barátnőmmel elbizniszeltük. ;)


 Na de nem csak szép és jó dolgokból áll a világ! Bemutatom most egy másik próbálkozásomat is, ami nem heppienddel végződött. Tanulságos annak aki ilyet szeretne kipróbálni.

Gondoltam elég a horgolásból, kell valami új!!!!
Elő a hulla-hopp karikát és ahogy a neten láttam, majd én is csinálok szőnyeget. Nem pólóból vágott csíkokkal, hanem fonálból, mert az van elég.
Megint elővettem egy különleges fonalat, amiből nem nagyon tudtam mást elképzelni. Próbáltam belőle több mindent, de nem jött be nekem. Így maradt a szőnyeg.
Érdekes a színe, de sajnos pamutot még 1/2 százalékban sem tartalmaz :(
Egy hosszú szállá horgoltam a sok-sok gombolyag fonalat (kb.15)
Hulla-hopp karikára rákötözgettem a vezető szálakat,
majd elindultam körbe, fent- lent.
Jó szorosan kell, hogy megálljon a végén, és ne ugorjon össze.
Megjelöltem az első szálat, itt kezdődik a kör.
Mikor úgy gondoltam, hogy elég, levágtam és megcsomóztam a vezető szálakat.
És íme a szuper végeredmény!!! :P

Minden lett, csak nem szőnyeg!!! :(
 Először csak nevettem magamba, mert már éreztem, hogy ebből nem lesz semmi, majd lebontottam és inkább maradtam a horgolásnál.
Elég nagy gombóc lett

Így jobban hasonlít egy szőnyegre ;)

Suszter maradj a kaptafánál????!!!!!!! :)